Keresztényweb Kereső

Mel Tari: Mint sebesen zúgó szél (keresztény e-könyv)
Indonéziában, egy szokványos istentiszteleten megtörténik az, ami a Cselekedetek könyve 2.ik részben. Sebesen zúgó szél hangját hallják az ott összegyülekezettek, és Isten Szent Szelleme betelíti a színteret (7.ik rész). Még a tűzoltókat is kihívják!
Utána sok csoda történik, mert csapatostul járják a keresztények a környéket, az őserdei veszélyes törzseket sem kihagyva (nézd alul). Végül az író, Mel Tari, el lesz küldve Amerikába (USA), az Úr által, ahol bepillantást nyerünk egy olyan világra, ahol talán nagyobb a szükség Istenre, mint bárhol máshol.
A könyv olvasása vagy letöltése (PDF)



Könyvrészlet:
Isten igéje azt mondja: ”Ha valami halálosat isznak nem fog ártani nékik.” Egy napon az Úr azt mondta nekünk, hogy egy bizonyos faluba menjünk el a dzsungelen át. Ez a hely Kupang, Timor fővárosa mellett fekszik és nagyon hírhedt volt. Amikor elmondtuk az embereknek, hogy oda készülünk, egyszerűen nem akarták elhinni. Ó ne menjetek oda,megölnek benneteket. Miért? Mert ott az emberek a varázslásnak minden fajtáját űzik. Ha valaki megállt ott egy pohár vizet is inni, azonnal megmérgezték. - ahogy megitta a vizet azonnal meghalt - A mieink kértek bennünket, hogy ne menjünk oda az evangéliumot hirdetni. De az Úr azt mondta nővéremnek sógoromnak  és  nekem  és  még  négyünknek,  hogy  menjünk.  Ha  meghalunk,  akkor  azért  halunk  meg,  mert  az  Úr azt mondta,  hogy  menjünk  oda,  –  mondtuk  -  de  igazából  volt  a  szívünkben  egy  kis  ijedelem.  De  Isten  emlékeztetett bennünket a Szent Írásra: ”Ha valami halálosat isztok nem fog ártani nektek.” Mikor oda értünk a faluba az első dolog volt, hogy ételt és innivalót hoztak. Mindenki bennünket lesett. Egy kicsit meg voltunk ijedve de bíztunk Jézusban. Ettünk és ittunk, mert hosszú mérföldeket kellett gyalogolni és nagyon éhesek voltunk. Mikor befejeztük, elkezdtük az evangélium hirdetését. Sok óra telt el. Mikor befejeztük az összejövetelt egy ember oda jött hozzánk. Ó uraim nektek hatalmas erő van az életetekben. Nem dehogy nem vagyunk mi erősek, mondtuk. Na ne csapjatok be! – válaszolta - Mi erre azt mondtuk nekünk nincs erőnk,  mi pontosan olyan emberek vagyunk,  mint  te. Nem én  nem hiszem,  mondta. Ha azt  mondjátok, hogy  nincs  erőtök,  akkor  valami  hatalmas  erő  véd  benneteket.  Hogy  érted  ezt?  –  kérdeztük  -  Mikor  ide  jöttetek  a legerősebb mérget kevertem az ételetekbe. Nektek három percen belül meg kellett volna halnotok. Figyeltelek  benneteket,  három  perc  eltelt,  de  semmi  sem  történt!  Azután  eltelt  két  óra  és  még  mindig  nem történt semmi. Ti nagyon erősek vagytok, vagy pedig valami hatalmas erő az, ami benneteket véd. Végül felfogtuk, hogy mit is akar mondani. Igen az Istennek ereje van velünk. Az mi? Azt akarom én is,-  mondta  -Akkor  elmagyaráztuk  neki  Jézus  Krisztus  szeretetét  és  beszéltünk  neki  a  legdrágább  a  legcsodálatosabb Megváltóról. Ó mondta, nem kell, hogy tovább prédikáljatok nekem egy perc is elég arra, hogy megforduljak és egész életemet Jézus Krisztusnak, adjam. Hazarohant és minden varázsszerét, és minden démoni eszközét előhozta, és tűzbe vetette. Jézus fogadd el ma az életemet. Te csodálatos vagy! (12.ik rész)

Az  evangelizáló  csoport  csak  ült  és  várt.  Egymásra néztek,  mosolyogtak  és  dicsérték  Jézust.  Egyszer  csak  a pogány  pap  elkezdett  remegni  és  sírni  azután  azt  mondta.  Testvérek,  uraim!  A  Ti  Isteneteket,  Jézust  most  rögtön elfogadom. Ez  olyan  gyors  átváltás  volt,  hogy  a  csoport  tagjai  egyszerűen  nem  is  tudták,  hogy  mit  mondjanak.  Miért változtattad meg a véleményedet? - kérdezték végül - Ó Jézus sokkal hatalmasabb, mint az Ördög. – felelte - Te honnan tudod ezt? -kérdezte az egyik csoporttag - Én pap vagyok. –felelte - Beszéltem az ördögökkel. Sokat ismerek közülük név szerint. Aztán elkezdett sírni és egyszerűen nem tudott uralkodni magán. De mi történt? Van valami baj? -kérdezték a csoport tagjai – Igen-igen most már tudom, mondta a pogány pap. Mikor  ti  a  Jézus  nevében  imádkoztatok  és  megkötöztetek  minden  démoni  erőt  itt  és  parancsoltátok,  hogy menjenek  el,  tudjátok,  hogy  mi  történt?  –  elmondom -  Saját  szememmel  láttam  és  saját  fülemmel  hallottam  amint  a démoni erők, akik e falu  fölött uralkodtak, összegyűltek a  legnagyobbtól a legkisebbig és kiáltozva elrohantak. Jézus nem engedi meg, hogy itt maradjunk. Jobb, hogyha elmegyünk, mert ezeket az embereket akarja Jézus. Jézus hatalmas Isten  lehet.  Én  ismerni  akarom  Jézust.  -  mondta  a  főpap  -  Erre  a  csoport  tagjai  egyszerűen  azt  felelték:  Ha  te  Jézust akarod, megmutatjuk neked az utat. Kinyitották Bibliájukat és nagyon egyszerű módon megmagyarázták nekik, hogyan fogadhatják el Jézust, mint személyes Megváltójukat. A pap ezt rögtön megtette és a többiek is, akik ott voltak. Dicsőség az Úrnak!  (11.ik rész)

A könyv olvasása vagy letöltése (PDF)

Közösségi megosztás
Pin It
Az angyalok

Az angyalok
Hisszük, hogy az angyalokat Isten terem­tette szolgálatra. Szellemi lények, de testi formában [ ... ]

TanításokTovább...
Sarah választása

Sarah választása
A sikeres munkavállalás után Sarah Collins döbbenten veszi észre hogy terhes. Szembesül [ ... ]

FilmekTovább...
Isten Újja (film)

Isten Újja (film)
Drágakövek, gyémántok esnek le az égből, embereknek aranyfoguk lesz, a prédikátort [ ... ]

FilmekTovább...
Élővíz Magazin

Élővíz Magazin
Élő Víz pünkösdi hitéleti magazin.
A TARTALOMBÓL: Paradigmaváltás az ima területén*A [ ... ]

MagazinTovább...
Jézus a pokolban (Tehom, első rész)

Jézus a pokolban
A  videó bemutatja, mi van a föld felszíne alatt, a biblia szerint. Teljesen más [ ... ]

FilmekTovább...
Tűzvonal Alapítvány

Tűzvonal Alapítvány
Tűzvonal: csatákban, háborúkban, az élen harcoló, elsőként összecsapó [ ... ]

SzervezetekTovább...
Beckah Shae

Beckah Shae
Amerikai pop énekesnő, eltelve Jézussal. A klipjei befogadhatóak a mai fiatalok számára. [ ... ]

ZeneTovább...
Keresztény polók!

Keresztény polók!
Pólók nagy választékban, bibliaiüzenetekkel, némelyik rendkívüli hatást gyakorolhat [ ... ]

TermékekTovább...