Keresztényweb Kereső

Istenkereső
Nochta Pál által kezdeményezett honlap, ami főleg a kereszténység alaptanításaival foglalkozik:
Az istenkereső oldal fontos része a Budapesten működő Aratás Gyülekezet küldetésének, melynek keretén belül hirdetjük, hogy Isten első sorban a vele való személyes kapcsolatra hívott el minket, továbbá hirdetjük, hogy a jelenlegi gonosz korszak vallásos rendszerei helyett, egyedül Isten királyságának van létjogosultsága ezen a Földön akkor is, ha a külső körülmények még jelenleg nem ezt a dicsőséges mennyei valóságot ábrázolják. Ebből az igazságból semmilyen megfélemlítés hatására nem szabad engedni, ezért én továbbra is igyekszem megőrizni azt a szellemiséget, amelyet a honlap eddig is képviselt, vagyis, hogy olyan írások és hanganyagok kerüljenek elérhetővé a nyilvánosság számára, amelyek inspirálhatják azokat, akik nem érik be a sekélyes kereszténységgel, hanem teljes szívükből, teljes lelkükből és minden erejükből azon vannak, hogy egyre közelebb kerüljenek Istenhez és egyre jobban megismerjék őt. A feladat tehát továbbra is az ami eddig volt vagyis: szellemi szövétnekként (fáklyaként) utat mutatni Jézus követéséhez, Aki az örök élet egyedüli forrása. Ebben a munkában alapvető mérce a Biblia, az Ó- és Újszövetség, mint Isten üzenete az emberek számára, eszközként pedig többek között a honlapról letölthető írások és hanganyagok szolgálnak. Ezt az oldalt ajánlom tehát mindenkinek, aki Istent őszintén keresi és szereti. Keressük hát az Urat, amíg megtalálhatóvá teszi magát számunkra, mert egyedül ő a mi örökségünk és osztályrészünk! (Zsoltár. 16,5 Zsoltár. 73,26)  
Nochta Pál Attila

Honlap: http://www.istenkereso.hu/ 

 

Közösségi megosztás
Pin It
Elszabadult kegyelem (keresztény film)

Elszabadult kegyelem (keresztény film)

A film egy lányról szól, aki ki szeretné bontakoztatni zenei [ ... ]

FilmekTovább...
Janka!

Janka! emlékére (a Szőke Ciklon)

Janka utolsó felvétele (Jézus, 2017), amit véletlenszerűen készítettünk [ ... ]

ZeneTovább...
Vácdukai Üdülő- és Rendezvényközpont

Vácdukai Üdülő- és Rendezvényközpont
A központot keresztények is sűrűn igénybeveszik rendezvényekre [ ... ]

SzolgáltatásokTovább...
Világvége Magazin

Világvége Magazin
Az ÉVA777 elkezdte újabb cikkek közzétételét.
A VVM Magazin már vagy 10 éve [ ... ]

HirportálokTovább...
Az angyalok

Az angyalok
Hisszük, hogy az angyalokat Isten terem­tette szolgálatra. Szellemi lények, de testi formában [ ... ]

TanításokTovább...
Urbán L. Tamás kiadványai (Ébredésmisszió)

Urbán L. Tamás kiadványai (Ébredésmisszió)
A Szent Szellem élő üzenetével készült nyomtatott [ ... ]

Keresztény e-könyvekTovább...
Jézus a pokolban (Tehom, első rész)

Jézus a pokolban
A  videó bemutatja, mi van a föld felszíne alatt, a biblia szerint. Teljesen más [ ... ]

FilmekTovább...
Life Academy

Keresztény MMORPG computeres játék:
Élet Akadémia (Life Academy)
Keresztény internetes közösségi [ ... ]

JátékokTovább...